Szakértői vélemény a 0% iparűzési adót kínáló települések jogszerűségéről
"Maga ez a megoldás, hogy odacsábítom és - vagy támogatással megegyezünk, vagy pedig csak azzal, hogy elég sok gépjármű után fizeti a gépjárműadót és ezzel jobban jár a település - ebben semmilyen törvénytelen dolgot nem látok." Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő, Ernst & Young az APEH volt elnökhelyettese
Elégedett ügyfeleink:
"Elsőre hihetetlennek és furcsának tűnt ez a szolgáltatás, még nem hallottunk ilyenről. De a milliós nagyságrendű megtakarítás volt annyira csábító, hogy legalább beszéljünk egyet a szolgáltatóval. Kiderült, hogy nem is akkora macera a székhely módosítása, mint amire gondoltunk és teljesen legális. Ráadásul garanciát vállaltak a megtakarításra. Utólag visszagondolva az fáj, hogy már 10 évvel ezelőtt is megléphettük volna ezt - egy házat vehettünk volna abból a pénzből, amit adóként fizettünk ki." Országos Foglalkozás-Egészségügyi Szolgálat Kft. 2724 Újlengyel, Határ út 12. www.uzemorvos.net
|
|
Cégszolgálat Kft. - Magyarországon több mint 2000 cégnek nyújtunk székhelyszolgáltatást,
könyvelést, valamint legális adókönnyítési megoldásokat.
Ne fizessen iparűzési adót, sőt a gépjárműadó felét is megtakaríthatja!
Bármennyire is fáj, az érzelmeket külön kell választani az üzlettől! Miközben ragaszkodik cége székhelyéhez, talán nem is tudatosul Önben, hogy emiatt évente százezrek, milliók úsznak ki a zsebéből. A sokk pedig akkor jön, amikor a könyvelő kiszámolja a fizetendő iparűzési adót. A Cégszolgálat Kft. erre kínál megoldást.
Telefonáljon vagy írjon most: +36 (1) 445 33 00, info@iparuzesiado.com
Vagy jöjjön el személyesen irodáinkba, ahol egy ingyenes jogi
tanácsadás keretében jogászunk válaszol minden székhelyszolgáltatással kapcsolatban felmerülő kérdéseire:
VI. kerületi iroda:
1064 Budapest, Podmaniczky u. 57. II/14.
(A nyugati pályaudvartól 3 percre) (térkép) |
XI. kerületi iroda:
1112 Budapest, Frankhegy u. 1. IV/10.
(Az M1, M7 bevezető szakaszától 3 percre) (térkép) |
0%-os iparűzési, fele súlyadó Budapesthez közel.
Az Ön településén is 2%-os az iparűzési adó? Tudta, hogy Magyarországon számos településen 0%-os?! És azt is tudja, hogy ha igénybe veszi A o-ipa.com szolgáltatását, gyorsan, könnyen és teljesen legálisan Ön is azok táborába tartozhat, akik egy fillér IPÁ-t sem fizetnek, ezen felül a gépjárműadó felét is megtakaríthatják? Ennek köszönhetően évi több millió forintot spórolhat! Ne fizessen feleslegesen adót!
|
|
Szolgáltatásunk lényege egy egyszerű ügymenet, az ezzel kapcsolatos összes terhet átvesszük Öntől. Cégünk, a Cégszolgálat Kft. székhelyszolgáltatást nyújt Budapest határától 30-60 km-re, több településen is. Ezekben a falukban az iparűzési adó 0%-os, azaz az ide bejelentett cégeknek nem kell ezt az adót kifizetni. Van olyan település, ahol a gépjárműadót is lehet a felével csökkenteni. Önnek nincs más dolga, mint a szükséges adminisztráció lebonyolítása után - ami egy 1-2 napos procedúra, melyet mi végzünk, Önnek meg sem kell jelennie a faluban - vállalkozásának címét átjelentjük.
FONTOS! Minden törvényi előírást betartunk, ami a székhely biztosításához szükséges. Ez a szolgáltatás nem adócsalás! A közhiedelemmel ellentétben ugyanis Ön oda helyezi cége székhelyét, ahová akarja, teljesen legálisan. Ne feledje! Ön pénzt keres azzal, ha igénybe veszi szolgáltatásunkat!
Havi 9.800 Ft + Áfa
díjért végezzük el Önnek a teljes szolgáltatást. Számoljon, megéri-e! Mi megkönnyítjük a döntést: PÉNZVISSZAFIZETÉSI GARANCIA: A szolgáltatás díja maximum évi 117.600 Ft + Áfa, de mi garantáljuk, hogy a fizetendő összeg nem megy az IPA-megtakarítás 50%-a fölé. Ha mégis, a különbözetet visszafizetjük!
Vannak fenntartásai?
Tudjuk, hogy nem könnyű döntés székhelyet változtatni, megbízni egy idegen szolgáltatóban. A o-ipa.com előzetes piackutatásaiból az derült ki, hogy potenciális ügyfeleinkben az alábbi kérdések merülnek fel:
Mi történik, ha mégsem takarítok meg ténylegesen?
Amennyiben van olyan tevékenység, amely telephelyengedély köteles az adott településen, akkor meg kell osztani az IPA-t. Ebben az esetben is jelentős megtakarítást lehet elérni. MI GARANTÁLJUK: a székhelyszolgáltatásunk díja nem haladhatja meg az iparűzési adómegtakarítás felét, különben visszafizetjük a fennmaradó összeget.
Milyen kényelmetlensége származhat abból, ha átkerül a székhelye?
Ez az egyik legkényesebb pont. Érthető, hogy túl nagy kényelmetlenséget senki nem akar bevállalni.
- A székhelyre vonatkozó törvényi előírásoknak mi maradéktalanul megfelelünk. Ezzel Önnek teendője nincs. Hivatalos megkeresés esetén azonnal értesítjük.
- Hivatalos leveleket a székhelyre küldik, de a postai utánküldési szolgáltatás igénybevételével ezek el sem jutnak a székhelyre, hanem azonnal továbbítódnak az Ön által megadott címre. Másnap már Önnél van.
- Egyszer el kell jönnie a székhelymódosítás miatt a tulajdonosoknak. (Irodáink Budapesten a VI. Podmaniczky u. 57. II/14. sz. és XI. Frankhegy u. 1. IV/10. sz. alatt találhatóak.)
- A számlákon a székhely címét kell feltüntetni. Összesen ennyi. Önnek nem kell még a névjegyét sem megváltoztatnia! Ugyan úgy levelezhet, találkozhat jelenlegi címén, megadhatja a jelenlegi címét elérhetőségnek, mint eddig. Pl.: A mi székhelyünk is Újlengyelben van, de van két irodánk Budapesten is, ott fogadjuk a legtöbb ügyfelünket.
- A bejövő számlákon is a székhelyet kell feltüntetni, ezzel kapcsolatban értesíteni kell a meglévő számlázó partnereket.
Nem árulunk zsákbamacskát: odafigyelünk a hátrányokra is
Ha eddig elszámolta a székhelyén lévő költségeket, mostantól nem fogja tudni, helyette a tőlünk kapott költségszámlát számolhatja el. Havonta fix költségszámlát kap tőlünk. A székhely módosításához a társasági szerződést is módosítani kell, és mi tisztában vagyunk vele, hogy máshol ez egy egyszeri nagyobb költség lenne. Mivel mi cégalapítással és cégmódosítással is foglalkozunk, ügyvédeink az Ön számára most díjmentesen elvégezik a szükséges változtatásokat!
Mit nyújtunk?
A o-ipa.com szolgáltatásának ára havi 9.800 Ft + Áfa. Mit tartalmaz ez az ár, melyek a mi székhelyszolgáltatásunk előnyei?
- 0%-os fizetendő iparűzési adó
- A gépjárműadónak csak a felét kell kifizetnie. - Ez egyedülálló az egész országban!
- Az ingatlan, ahol a székhelyet biztosítjuk, cégünk tulajdona. Így Önt nem fenyegeti az a veszély, hogy felmondjanak cégének és módosítási költséget kelljen fizetnie
- Céges gépjárműveire a kötelező és Casco biztosítási díjak jóval kedvezőbbek lesznek, hisz vidéken alacsonyabbak a díjak
- Nem kell a postán sorba állnia, levelei, faxai nem fognak elveszni
- A székhelyen nem kötelező megjelennie semmilyen ügyintézéshez (mi persze bármikor szívesen látjuk :))
- Ha különböző projektekre pályázik, nagyobb arányú támogatást nyerhet, mivel a vidéki székhelyű cégeknek a legtöbb pályázat esetén nagyobb arányú támogatást adnak.
Hogyan működik a szolgáltatás?
- Minden eseményről értesítést kérhet levélben, sms-ben, e-mailben, vagy ezek bármilyen kombinációjában
- A bejövő faxokról és telefonokról elektronikusan értesítést küldünk. Leveleit kérés esetén bontjuk ki, osztályozzuk és továbbítjuk postai vagy elektronikus módon
Hívjon minket, vagy egyeztessen egy ingyenes konzultációt budapesti irodáinkba! |